Helyi Önkormányzati Választások 2019


 

POLGÁRMESTERI KÖSZÖNTŐ

 

Kedves Látogató!

A község Polgármestereként és Sopronhorpács Község Önkormányzata nevében tisztelettel és szeretettel köszöntöm Sopronhorpács Község hivatalos honlapján!

A megújult honlapunkon szeretnénk a községben élőket, a községet szerető látogatóinkat és minden érdeklődőt a mindennapi életünk apróbb részleteibe is beavatni. Remélem, hogy a megújult információs felület hasznos és praktikus megoldásokkal szolgál mindenki számára.

Honlapunkkal törekszünk arra, hogy a településen élők és az ide látogató vendégek is megtaláljanak minden fontos közérdekű információt, továbbá betekintést kívánunk nyújtani Sopronhorpács eddigi életébe, jelenébe és jövőbeni terveinkbe, elképzeléseinkbe is. Emellett szeretnénk az itt élő emberek mindennapi ügyintézéséhez is segítséget nyújtani. Bízom abban, hogy honlapunk és falunk látogatóit egyaránt megragadják településünk értékei, barátságos környezete és látogatásuk során éppen úgy otthon érzik majd magukat, mint mi mindannyian.

Reméljük, a látottak alapján személyesen is megtiszteli kis falunkat jelenlétével, és később visszatérő vendégként köszönthetjük településünkön!

Hasznos és kellemes böngészést kívánok!

 Tisztelettel: 

Talabér Jenő

Sopronhorpács Község Polgármestere 


 
 

 

Projekt címe: „Eszközbeszerzés belterületi közterület karbantartására Sopronhorpács községben”

Kódszáma: MFP-KKE/2019.

Projekt azonosítója: 3019442852

Kedvezményezett:                           Sopronhorpács Község Önkormányzata

                                                         9463 Sopronhorpács, Fő utca 14.

A projekt megvalósítási időszaka:   2019.12.31. – 2020.12.31.

A szerződött támogatás összege:    11 781 790 Ft

A támogatás mértéke:                   100 %

 

 

Sopronhorpács Község pályázatot nyújtott be közterület karbantartására alkalmas eszköz beszerzésére. A pályázat keretein belül egy ISEKI TXG 237 kompakt traktor került
beszerzésre.

Sopronhorpács Község Önkormányzata a pályázat által célul tűzte ki a közterületek ég szélesebb körben történő karbantartását. A megvásárolt eszköz által a járdák, kisebb utak, közterületek még könnyebben kerülhetnek tisztán tartásra, karbantartásra, illetve télen, ha sok hó esik, egyszerűbbé teszi a területek letakarítását. Az Önkormányzat eddig nem rendelkezett hasonló közterület karbantartására alkalmas traktorral, csupán fűnyírótraktorja volt, mely nem alkalmas minden, jelen eszközzel megcélozni kívánt közterület karbantartó munkálatra. A pályázat keretében megvásárolt traktor rendelkezik komfort fülkével, bázis hidraulika szettel, has alatti kaszával, fű- és lombgyűjtő tartállyal, szárzúzóval, illetve pályázaton kívül rendelkeztünk már egy felszerelhető hótoló lapáttal, mely a traktorhoz fog tartozni. A jövőben minden tereprendezési munkálatot meg fog könnyíteni a beszerezni kívánt traktor, mellyel még szebbé, élhetőbbé, és tisztábbá tudjuk varázsolni a község közterületeit.

Köszönjük a Magyar Államnak és Barcza Attila Országgyűlési Képviselőnknek a támogatást!

A Sopronhorpácsi Napközi Otthonos Óvoda elnyerte az Örökös Zöld Óvoda címet.

Az ünnepélyes oklevél átadására 2020. január 23-án került sor Budapesten a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban. Az oklevelet Burus Károlyné óvodavezető vette át.

2020. évi hulladékgyűjtési naptár:

A naptárak az STKH honlapján (www.stkh.hu) az alábbi menüpontok alatt hamarosan elérhetőek lesznek:

„Szolgáltatásaink” menüpont alatt:

„HULLADÉKNAPTÁR 2020.„

A sopronhorpácsi óvodások ismét részt vehettek a Szombathelyen megrendezésre kerülő zsinórröplabda kupán. Idén 15 óvoda gyermekei örülhettek a röpnyuszinak, tölthették meg az Arena Savaria épületét. A zsibongás, a lelkes, csillogó szemek magukért beszéltek.
Az Ovi-Sport Közhasznú Alapítvány, a Magyar Röplabda Szövetség és a Szombathelyi Sportközpont és Sportiskola Nonprofit Kft. közös szervezésében 2019. november 12-én Szombathelyen került megrendezésre az II. Ovi-Röpi Kupa.
Ez a nap különleges volt az egyesületünk számára is, hisz mind a hat kis óvodás, aki részt vehetett az eseményen, hetente hódol a röplabdának Sopronhorpácson.
Az első röplabdás verseny élményével gazdagodva térhetett haza lelkes kis csapatunk.

Köszönjük a Szombathelyi Sportiskola meghívását a rendezvényre.
Köszönjük a Sopronhorpácsi Óvoda támogatását, Gyöngyi és Ibolya óvó nénik közreműködését.
Köszönjük Talabér Jenő polgármester úrnak, hogy elvitt minket Szombathelyre.

Óvodás csapatunk tagjai:
Bakki-Nagy Péter
Kovács Petra
Lenkei Júlia (betegség miatt sajnos nem tudott részt venni a tornán)
Molnár Zsolt
Vörös Tamás
Zombó Tímea
Felkészítő: Zombóné Czipetits Ildikó

További képek a galériában!

2019.11.14-én a Sopronhorpácsi Napköziotthonos Óvoda nagycsoportosai látogatást tettek a Sedlmayr Kurt Művelődési Házban található Községi Könyvtárba. Az óvodás korú gyermekek közül eddig csak kevesen jártak könyvtárban és ezzel a programmal egy új világ tárult ki előttük. Könyvtárosként Igler Patrícia fogadta őket, és óvodás gyermekekre szabott módon mutatta be a könyvek tárházát. Elmagyarázta nekik, hogyan lehet kölcsönözni könyvet, ha haza szeretnénk vinni, mikor kell visszahozni, hogyan kell bánni a könyvekkel, hogy megőrizzük épségüket. Az ovisok a látogatás alkalmával elmesélhették, milyen könyveket szeretnek nézegetni, és milyen meséket szeretnek hallgatni otthon. A látogatás zárásaként nagy örömmel vették birtokba a meserészleget, ahol mindenki érdeklődésének megfelelően elmélyedhetett egy-egy könyv nézegetésében. A gyerekek motiváltságának egyik bizonyítéka, hogy többen a látogatás után megjegyezték, hogy szüleikkel biztosan visszatérnek még, hogy beiratkozzanak a könyvtárba.

Sopronhorpács Község Önkormányzata a MFP-OUF/2019 kódszámú, "Óvoda udvar" elnevezésű pályázat kapcsán 4 830 730 forint vissza nem térítendő támogatást nyert!

Köszönjük a Magyar Államnak!

Sopronhorpács Község Önkormányzata a TOP-1.4.1-19-GM1-2019-00017 kódszámú, "Bölcsődei férőhelyek kialakítása, bővítése" elnevezésű pályázat kapcsán 80 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert!

A pályázat kapcsán egy mini bölcsőde kerül kialakításra a régi pártház épületéből!

 

Köszönjük a Magyar Államnak és a Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzati Hivatalnak!

Elérhetőségek

Önkormányzat központ
tel.: 06/99/533-800
hivatal@sopronhorpacs.hu

Talabér Jenő polgármester
tel.: 06/99/533-802
polgarmester@sopronhorpacs.hu

Czipetits Györgyné jegyző
tel.: 06/99/533-801
jegyzo@sopronhorpacs.hu

Óvoda
tel.: 06/99/365-172
ovoda.sopronhorpacs@rlan.hu

Orvosi rendelő
tel.: 06-99/365-531

Fogorvos
tel.: 06-99/365-477

Általános iskola
tel.: 06/99/365/522
titkarsag@iskola-shorpacs.hu

A weboldal megjelenítésével és működésével kapcsolatos kérdéseivel, problémáival forduljon az oldalakat karbantartó [webmester]-hez.
 shs www.erelversoft.hu custoMMade by eReLverSoft 2019 
Ez a weboldal kizárólag a technikai működéshez használ cookie-t, a jobb felhasználói élmény érdekében. Honlapunk használatával Ön elfogadja, hogy cookie-t helyezhessünk el az Ön által éppen használt digitális eszközén.
Elfogadom Nem fogadom el